Új képzések a Tudásod a jövőd! projektben

Újabb 724 képzés indításához lehet támogatásra pályázni a Tudásod a jövőd! projektben, 825 millió forint értékben, amellyel további 10,5 ezer ember kapcsolódhat be informatikai és idegennyelvi képzésekbe az ország 335 településén – közölte a Közigazgatási és
Igazságügyi Hivatal (KIH) pénteken az MTI-vel.

Ismertetik: a 2013. október 20. és november 20. között uniós támogatással indítható képzésekre az intézmények 6155 ajánlatot nyújtottak be, több mint 6,5 milliárd forint értékben.
A projekt célja, hogy a kistelepülésen lakók, az idősebbek, az alacsony iskolai végzettségűek, minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a tanulásba. Ezen kör képzéseit 142 kistérség 335 településén hirdetik meg, melyekből 200 hátrányos helyzetű.
Hozzátették: a projektben felhasználható források elosztását a régiók fejlettségi szintje határozza meg. Miután a Közép-magyarországi Régió az EU meghatározása szerint fejlettebb régiónak számít, így a felhasználható forrás kisebb, mint a többi
régióban.
Az eddig képzésre jelentkező magánszemélyek száma 93 518, melyből hátrányos helyzetű kistérségekben élnek közel 42 500-an. A jelentkezők közül 34 478-an 45 év felettiek, a regisztráltak száma meghaladja a 290 000-at.
Emlékeztettek: a kormány bruttó 90 ezer forint/fő keretösszeggel támogatja a magánszemélyek tanulását, lehetőséget biztosítva arra, hogy informatikai tudást szerezzenek, vagy éppen idegen nyelvet tanuljanak.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.