gazdaság

bérszámfejtés

Bérszámfejtési szolgáltatás: bízza profikra!

Fontosnak tartja, hogy cége eredményesen működjön, és közben kivétel nélkül eleget tegyen minden vonatkozó jogszabálynak? A hosszú távú siker érdekében nélkülözhetetlen, hogy bérszámfejtési szolgáltatás kapcsán is olyanok segítsék munkáját, akik nem csak folyamatosan figyelemmel követik …
luxusadó

Költségvetés 2015

Több mint 40 milliárd a Nemzeti Olimpiai Központra A kormány által csütörtökön benyújtott jövő évi költségvetési javaslat szerint az állam 44,2 milliárd forinttal támogatja 2015-ben a Nemzeti Olimpiai Központ beruházását.   Az Emberi Erőforrások Minisztériumának …
diákhitel

Nőtt az érdeklődés a Diákhitel2 iránt

Nagyobb érdeklődést mutatnak a Diákhitel2 konstrukció iránt a hallgatók az idén a tavalyihoz képest – közölte a Diákhitel Központ az első hiteligénylési időszak tapasztalatait összegezve pénteken az MTI-vel. Október elejéig 4 148 kérelmező Diákhitel1 és …
korruption

A cégérdek szolgálata a korrupció

A magyar vállalatvezetők sokkal inkább cégük érdekeinek szolgálatába állítható eszközként, semmint személyes anyagi előny forrásaként tekintenek a korrupcióra – írta egyik internetes blogjában a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadása, …