Siker és megerősítés

Siker az életben

Életünk egyes területei összefüggnek és kihatnak egymásra.

Ha szüleink megfelelően neveltek bennünket, tanulmányainkban sikereket érünk el, akkor megalapoztuk azt, hogy egy számunkra megfelelő munkahelyen helyezkedjünk el.

Ha a munkánkban sikeresek vagyunk, akkor elkerülhetjük a munkahelyi stresszt, amit ezáltal nem tudunk „hazavinni”, így nyugodtabb családi életünk lehet, kellő figyelmet tudunk
fordítani a párunkra és a gyermekünkre. Így megfelelően tudjuk irányítani gyermekeink életét és ők is sikeresebbek lehetnek a jövőben.

Van akit el kell kerülni…

Ha az ember sikereket ér el az élet bármely területén számolnia kell azzal, hogy mindig lesznek, akik megpróbáljak éreztetni, hogy az elért siker csupán a véletlen műve, esetleg más erőfeszítésein alapszik.

Ez a viselkedés leginkább azokra jellemző, akik vagy nem hajlandóak tenni a saját sikereikért és valamiféle csodára várnak, vagy egyszerűen örömüket lelik abban, ha másokat visszahúznak, vagy rossz színben tüntetik fel.

Az ilyen embereket érdemes elkerülni. Ez néha nem egyszerű, hiszen jó néhány olyan embert ismerünk meg életünk során, akik
egyfajta kétszínűségtől vezérelve igazi énjüket csak később fedik fel. Sőt az is előfordulhat, amikor ez a baráti körben, netán a családban jelenik meg.

Hogyan érhet el sikereket kapcsolataiban?

A sikert sokféleképpen és sok területen el lehet érni. A legfontosabb, hogy a siker nem fog az ölünkbe hullani, muszáj tennünk érte. Határozzuk el, hogy mely területeken, milyen célokat szeretnénk elérni. Ha ez már megvan, akkor megtettük a siker felé az első lépést.

Siker a munkában

Ha sikerről beszélünk a legtöbb embernek a munkahelyi sikerek jutnak eszébe.

sikerValóban,
talán ez az a terület, ahol a legfontosabbnak tartjuk az eredményességet. Ez leginkább annak köszönhető, hogy egyre inkább anyagiasult világunkban a sikert a pénzzel azonosítjuk. Ha sikeresek vagyunk a munkában, akkor annak elismeréseként pénzhez jutunk, így megengedhetünk magunknak olyan dolgokat, amik sikerességünket tárgyiasult formában is kifejezik.

Sokan gondolják úgy, hogy – mivel táblát nem hordhatunk a nyakunkban, hogy „ide nézz, sikeres vagyok”, így kifejezni csak egy módon lehet, a vagyonunkkal. De ez csak félig igaz!

Az ember valóban elégedetten nyugtázza, ha ránéz a házára, vagy az autójára, hogy „igen, sikeres vagyok”! De arra már kevesebben gondolnak, hogy a sikeresség máshogy is megmutatkozhat. Ha sikeresek vagyunk
és annak is érezzük magunkat, akkor az megmutatkozik viselkedésünkben, kisugárzásunkban.

Gondoljunk bele, mennyivel nagyobb dicsőség, ha sikerünket nem csak a vagyonunkkal fejezzük ki, hanem ez belsőnkből sugárzik. Ez nevezhető csak igazán sikernek!

Megmutatni valamit, egy olyan eszközzel, ami nem megfogható. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg dolgot elérhetünk, ha sikerességet sugárzunk. Még ha az emberek egy része nem is tudja „befogadni” és egyáltalán észrevenni ezt a fajta sikerességet, ha megfelelő emberek felé sugározzuk, akik befogadóak, még sokkal többet elérhetünk, akár az élet egyéb területein.

Siker a kapcsolatokban

A sikeresség vizsgálható az emberi kapcsolataink szemszögéből is.

Honnan tudjuk,
hogy sikeresek vagyunk?

Ha a kapcsolatainkat vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, minél több kapcsolatra, barátra tettünk szert, annál sikeresebbek vagyunk. Persze nem mindegy, hogy ezek az emberek hogyan viszonyulnak felénk, hogyan jellemezhetjük a kapcsolataink milyenségét.

Érdemleges kapcsolatról akkor beszélhetünk, ha nem a sikerességünk vonzza az embereket, hanem az emberi kapcsolataink miatt érezhetjük sikeresnek magunkat. Ezt hogyan is értem? Egyszerűen úgy, hogy arra kell törekednünk, hogy az életünk részei olyan emberek legyenek, akik valóban mellettünk állnak és őszinte kapcsolatot tudunk kialakítani velük. Hiszen az életünket azok az emberek határozzák meg, akik körül vesznek bennünket.

Kapcsolatunk gyermekeinkkel

Talán
életünk egyik legfontosabb küldetése gyermekeink felnevelése. Ezen a területen jelenti a legnagyobb kihívást, hogy sikereket érjünk el, és itt lehet az egyik legnagyobb sikerélményünk.

Ha életünk során őszintén ki tudjuk mondani, hogy „büszke vagyok a gyermekemre”, akkor már elértük azt, hogy kapunk egy visszaigazolást arról, hogy igenis jól csináltuk! Hiszen gyermekeink sikerességében a saját sikerünk is benne van!

Hogy miért? Mert valószínűleg jó irányba terelgettük őket az életük során. Ez nem egy egyszerű feladat és nem lehettünk biztosak abban, hogy mindig a sikeres élet felé irányítottuk őket.

Ha viszont évekkel később azt látjuk, amiért mindig is küzdöttünk – még ha nem is volt egyszerű, olyan sikerélményben
lesz részünk, amit mással nem érhetünk el. A lényeg, hogy soha ne erőltessük akaratunkat, hagyjuk, hogy önmaguk válasszanak célokat és mi támogassuk őket az ehhez vezető úton.

Párkapcsolati sikerek

A másik fontos területe az életünknek a párkapcsolat. Legyen akár egy kapcsolat vagy akár házasság, mindenképpen fontos, hogy úgy válasszuk meg párunkat, hogy az a legnagyobb „sikert hozza” nekünk.

Hogy mi a sikeres párkapcsolat/házasság titka? Erre nincs egyértelmű recept.

Talán azt lehetne mondani, hogy fontos momentum a párkapcsolat területén, hogy egy olyan társat válasszunk magunknak, akivel mellérendelt viszonyban állunk, vagyis egyik fél sem próbál meg uralkodni a másik felett! Ha ez megvan egy kapcsolatban, akkor
már elindultunk a siker útján.Hiszen hogy is lehetne egy olyan kapcsolatban boldog és sikeres az ember, ahol valamelyik fél a másik fölé próbál emelkedni?

A másik fontos lépés, hogy hagyjuk kibontakozni a másikat, hagyjunk bizonyos mértékű szabadságot párunknak. Egy kapcsolatot ugyanis két önálló személyiséggel rendelkező ember alkotja, és boldogok csak úgy lehetünk, ha hagyjuk a másik embert szárnyalni és nem fogjuk vissza. Ha ezen kívül még a bizalom és a tisztelet is megvan, akkor jó úton haladunk. Ugyan ezeken felül még sok minden más is szükséges egy sikeres kapcsolathoz, de talán ezek a legfontosabbak.

Pozitív megerősítések

Minden ember elvárja, hogy ha tesz valamit, akkor az valamiféle reakciót váltson ki a környezetéből.
Ez a reakció a megerősítés. Ez épp úgy lehet negatív, mint pozitív.

Itt most csak a pozitív megerősítésről lesz szó, hiszen ez az, ami ösztönöz bennünket.

De miről is van szó? Amikor az ember cselekszik valamilyen szituációban, akkor az egyfajta reakciót vált ki az emberekből. Ha ez a reakció pozitív, akkor beszélhetünk pozitív megerősítésről. Ez igen sok területen érvényesülhet, mint motiváló erő.

Munkahelyünkön…

Lássuk először is a leggyakoribb közeget, a munkahelyet!

Munkahelyünkön igényeljük leginkább a pozitív visszajelzéseket. Miért? Általában számos feladat hárul ránk egy-egy munkakörben. Nap mint nap azért dolgozunk, hogy ezeket a feladatokat a legjobban ellássuk.

De mi is ösztönözhet
bennünket arra, hogy beérve a munkahelyre mindennap kihozzuk magunkból a legjobbat? Hát persze, hogy az, ha valaki – jelen esetben a főnökünk – elismerő szavait tudhatjuk magunkénak. Ha megkapjuk a várt pozitív visszajelzést, akkor az arra fog ösztönözni bennünket, hogy még jobban végezzük munkánkat.

A gyermekeknél…

A pozitív megerősítést sokan alkalmazzák – tudatosan vagy tudattalanul – családi vagy iskolai környezetben a gyermekeknél! Amíg gyermekeink felnőnek szükségük van arra, hogy megkapják a pozitív megerősítést!

A családokban rendszeresen megfigyelhetjük, hogy egy-egy iskolai jó eredmény elérésekor jutalmat adnak a szülők gyermekeiknek (illetve büntetést rossz eredmény esetén). Lehet, hogy most Ön azt
mondja, hogy igen, „ezt én is alkalmazom” és nem is tudott róla, hogy ez a pozitív megerősítés módszere.

De nem csak jutalmazással tudunk hatni rájuk. A gyermekeknek szüksége van arra, hogy kapjanak visszajelzést arról, hogy jól cselekszenek. Dicsérjük őket sokat, hogy tudatosítsuk bennük, hogy jó irányba haladnak!

Ezek nem nagy dolgok, de sokat jelenthetnek gyermekeink fejlődése szempontjából! Nem csak otthon, de az iskolában is jól működik a pozitív megerősítés alkalmazása. A tanárok rendkívül hatásos módszere a jobb eredményre való ösztönzésben, ha a gyermekeknek folyamatosan biztosítják a pozitív visszajelzést. Ez történhet akár valamilyen jutalom formájában, vagy szóbeli elismeréssel.

Kitől várhatunk még
motiválásként pozitív visszajelzést?

Akár családunktól, barátainktól. Ha valamilyen területen sikert érünk el, akkor elvárjuk, hogy a környezetünkben élők ezt elismerjék. Ezzel az elismeréssel fognak ösztönözni bennünket arra, hogy továbbra is abba az irányba haladjunk, amerre eddig, hiszen az a jó irány – ahol sikereket érhetünk el!

De mi történik akkor, ha senki nincs, aki vállon veregetne, hogy „igen, ezt jól csináltad”?

Az ember muszáj, hogy kapjon visszajelzést, ha mástól nem, hát saját magától! Magunkra nézve is ugyan úgy alkalmazhatjuk a pozitív megerősítés módszerét!

Ha úgy érezzük, hogy valamit jól tettünk, akkor jutalmazzuk meg magunkat valamivel! Lehet ez egy kis apróság, mint egy könyv,
egy ruha, de lehet egy nagyobb dolog is, mint egy hétvégi kirándulás. Az embernek szüksége van arra, hogy motiválják, ösztönözzék – miért is ne tehetnék meg mi magunk?!

És ez a siker kulcsa!

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.