Két magyar rendező filmjét is díjazták Valladolidban

Zomborácz Virág Utóélet című filmjével az elsőfilmes szekció legjobb
alkotásának járó díjat, Bucsi Réka Symphony no. 42 című animációjával pedig a rövidfilmverseny fődíját nyerte el Valladolidban, Spanyolország rangos nemzetközi filmfesztiválján – közölte a Magyar Filmunió vasárnap az MTI-vel.

kultúra

Az 59. Valladolidi Nemzetközi Filmfesztivál (Seminci), Spanyolország vezető nemzetközi filmes eseménye szombat este zárult az ünnepélyes díjátadóval, amelyen Zomborácz Virág személyesen vette át az első, illetve második rendezésekből válogató, Meeting Point elnevezésű szekció legjobb egész estés alkotásának járó díjat.
Bucsi Réka Symphony no.
42 című tízperces digitális rajzanimációja a rövidfilmverseny legjobbja lett. A nemzetközi zsűri, amelyben a dél-koreai sztárrendező Bong Joon Ho is részt vett, a magyar animációnak ítélte az Arany Kalász fődíjat – olvasható a közleményben.

Mint felidézik, Zomborácz Virág Utóélet című filmterve 2011-ben elnyerte az Európai Unió MEDIA Programjának díját, a MEDIA European Talent Prize-t. A KMH Film gyártásában és a Magyar Nemzeti Filmalap 190 millió forintos gyártási támogatásával készült Utóéletben a mindentől szorongó Mózes (Kristóf Márton) képtelen megfelelni lelkész apja (Gálffi László) elvárásainak. A lelkész váratlanul szívrohamot kap és meghal, ám szellemként továbbra sem tágít Mózes mellől. A fiú kétségbeesetten
próbál megszabadulni a kísértettől, és ebben segítségére lesz egy spiritiszta autószerelő (Anger Zsolt), valamint a lelkész asszisztense (Petrik Andrea).

Zomborácz Virág több sikeres és díjnyertes rövidfilm (A macska szerepe a francia irodalomban, Nyomtávváltás, Valami kék) után készítette el első játékfilmjét. Az Utóéletet nagy sikerrel mutatták be júliusban a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, és szeptember 11. óta látható a magyar mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.
Bucsi Réka tízperces alkotása, a Symphony no. 42 című animációs film rendhagyó narratívát használva, 47 különböző jeleneten keresztül mutat be egy szubjektív világképet. Az asszociációk által összefűzött rövid jelenetek környezetünk irracionális
összefüggéseit hangsúlyozzák. A szürreális helyzetek ember és természet alkotta dolgok összhatásán alapszanak. “A film alapötlete egy számomra érdekes emberi tulajdonságra épül. Ha külső szemlélőként tanúi vagyunk egy számunkra ismeretlen szituációnak, akkor tudat alatt automatikusan kontextusba helyezzük az eseményeket saját elképzeléseink szerint” – vallja a film alkotója, Bucsi Réka.

A Symphony no. 42 világpremierje a berlini filmfesztiválon volt februárban, azóta számos nemzetközi filmfesztiválon vetítették és díjazták világszerte. Július végén a hazai mozik is műsorra tűzték a Frank (16) című angol vígjáték kísérőfilmjeként a Mozinet forgalmazásában.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.