Gasztro

gasztro

Őszi gasztronómiai séták

A gyorsételek, a kínai és a kóser konyha, a legjobb borok, a kávék és Krúdy kocsmáinak világába kalauzolják el a gasztronómia iránt elkötelezett és a főváros legendáira kíváncsi érdeklődőket a Hosszúlépés csapatának őszi sétái. A …
red vine

Vörösborfesztivál Villányban

Neves pincészetek, pálinkaházak és kézművesek is kínálják termékeiket a Villányi Vörösborfesztiválon, amely pénteken kezdődik a baranyai kisvárosban. Czinczár Attila, a rendezvény programjainak koordinátora az MTI érdeklődésére elmondta: a több mint két évtizede, hagyományosan október első …
gombóc

Gombócfőző rekordkísérlet

Gombócfőző rekordkísérletet tartanak szombaton a budapesti Vasúttörténeti Parkban megrendezett Gombóc Pikniken. A Baptista Szeretetszolgálat és a Tatár Pékség rendezvényén a vendégek nemcsak nézői, hanem résztvevői is lehetnek Buday Péter magyar rekordkísérletének, melynek során a mesterszakács …
Burger King

Kevésbé zsíros és kalóriadús

A McDonald’s hamburgerláncénál 40 százalékkal alacsonyabb zsiradéktartalmú és 30 százalékkal kevesebb kalóriát tartalmazó hasábburgonyával igyekszik magához áthódítani riválisának híveit a Burger King. A cég amerikai gyorséttermeinek kínálatában a héten jelenik meg az elégedettség (satisfaction) és …
Shanghai

Hódítanak a témaéttermek Kínában

Akár a toaletten, az A380-as típusú repülőgépen ülve vagy Mao Ce-tung korát idéző falak közt is fogyaszthatják vacsorájukat a kínai étteremlátogatók, egyre több ugyanis a témaparkok mintáját követő témaétterem az országban. A legrendhagyóbbak a mellékhelyiségeket …
beer

Sörfesztivál Pozsonyban

Második alkalommal rendezik meg Pozsonyban a hagyományteremtő céllal létrehozott Óvárosi Sörfesztivált (Staromestsky Beerfest), a pénteken délután fél 4-kor kezdődő rendezvény az idén két napon át tart. A rendezvényen, amelyet Pozsony óvárosának önkormányzata a Szlovákiai Sör- …