Berki Krisztián leesett a lóról

Berki Krisztián, a lólengés olimpiai és világbajnoka nem jutott döntőbe az antwerpeni vb-n, mert a keddi selejtezőben leesett a szerről.

Berki a gyakorlatára – miután az úgynevezett orsó közben leesett – 14,533-as
pontszámot kapott, ami a 24. helyre volt elegendő – a magyar szövetség tájékoztatása szerint.
“Talán a 2000-es évek elején, a cottbusi világkupán fordult elő velem legutóbb, hogy leestem a szerről” – nyilatkozta az MTI-nek az Újpest 28 éves tornásza. “Egy ilyen esetnek nyilván nem egy világbajnokságon kellene bekövetkeznie, de mi sportolók sem vagyunk gépek, előfordul, hogy hibázunk, sajnos én most rontottam.”

A kétszeres vb-győztes (2010, 2011), címvédő Berki a selejtezőben a 6,7-es kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatta be, az új, jóval nehezebben végrehajtható elemekkel tűzdelt 7,0-s kiinduló pontszámú bemutatóját a szombati fináléra tartogatta.
“Természetesen bánom, hogy a vb-döntőben nem tudom bemutatni az új gyakorlatomat,
ugyanakkor ez azt is jelenti számomra, hogy van még mit tökéletesíteni ezen a gyakorlaton” – mondta Berki. “Abból a szempontból csalódott vagyok, hogy nem ezt vártam magamtól, a 2016-os riói olimpiáig azonban még rengeteg időm van felkészülni, és begyakorolni az elemeket.”

Berki közel kilenctized ponttal maradt le a döntőről, a nyolc versenyzőt felvonultató fináléba utolsóként bekerült japán Kamejama Kohej ugyanis 15,400 pontot kapott a produkciójára.
Berki előtt az Európa-bajnok brit Daniel Keatings is leesett a lóról, így ő sem jutott döntőbe.
A világbajnokság hivatalos honlapja szerint sem a szerenkénti döntőkben, sem az egyéni összetett fináléban nem lesz magyar férfi tornász. Hétfőn Tálas Bence mind a hat szeren, Szabó
Nándor pedig négyen volt érdekelt, de egyikük sem ért el olyan eredményt, amely elegendő lett volna a döntős részvételhez. Kállai Zoltán – szintén hétfőn – lólengésben, Vecsernyés Dávid pedig kedden négy szeren selejtezett, de nekik sem sikerült kivívniuk a fináléba kerülést. Utóbbi összesen 52,082 pontot kapott a talajon, gyűrűn, nyújtón és korláton bemutatott gyakorlataira, ez összesítésben a 87. helyre volt elég. Tálas a 44., Szabó a 85. helyen zárt egyéni összetettben, míg Kállai végül 12. lett lólengésben.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.